Szolgáltatások

Fotográfia

A főirányág a munkámban az emberábrázolás de ezen belül gyakorlatilag minden. Nagyobb szabású esküvőket is vállalok (segédekkel). Saját műterem, bérelt műterem egyaránt megoldható és természetesen kültéren is, akár csoportok fotózása is.

Workshop

Mindenek előtt öntsünk tiszta vizet a pohárba, mi is a WS (workshop).
Összességében sokat hallhatjuk mindenféle szakmában, a workshopok szervezését, nyilván fotográfiában is megjelenik.


“Eredeti jelentése műhely. A szó mai leggyakoribb alkalmazása szerint egy adott szakterület iránt érdeklődő emberek találkozóját hívják így, melynek célja, hogy közös munkával valami újat – általában szellemi terméket – hozzanak létre az adott témában.”

Ezért, a workshopok megszervezésénél az első szempont a tanulás lehetőségének kialakítása és megtartása akár akkor is ha 2-3 fősre csökken a létszám. Személyre szabottan minden résztvevőre figyelve – mint a technikai mint szellemi tudást növelve ezalatt.

Ennek fényében nem elég hozni egy modellt bezsúfolni annyi embert amennyit csak bírunk (mint a heringek) és mehet a kattintgatás …
Egyrészt ennek semmi értelme tanulás szempontjából másrészt mindenki kellemetlenül fogja érezni magát beleértve még akár a modellt is, sőt soha nem fogunk épp akkor exponálni amikor mi állítjuk be a modellt mert csak “éppen nyíló” lehetőségből lőhetünk elegy-egy képet.


A workshoppokra lehetőleg fényképezőgépet mindenkitől kérek, de van lehetőség bérelni is gépet, Olympus és Canon gépek formájában.

Ehhez teljes stúdió felszerelés lámpákkal derítőkkel és hátterekkel + kiegészítőkkel
Stúdió Littleone oldalon részletesebb leírással.

Facebook
Facebook
Instagram
error: www.tibografia.hu