Rólam

Tanulmányaimat a Práter utcai – Budapesti Komplex SZC iskolában végeztem Fotográfus és fotótermék- kereskedő szakon, majd a “Chromogenic Arts Kft. – Fotósuli szabadiskolában” szerzet gyakorlati évem közben elvégeztem egy Világítástechnikai szakképzést is.

Gyerekkorom óta körbevett a fotográfia szellemisége így várható volt, hogy egy idő után én is erre az útra lépek és már vártam mikor kezdhetek bele hivatás szerűen ebbe a fantasztikus szakmába.
Édesanyámtól örököltem meg a fotózás szeretetét bár ő hobbiból űzte de a családban volt fő állású esküvő és stúdiófotós is.

Olyan neves tanároknál tanulhattam a szakmát mint Lőkös Zoltán Tanár Úr, aki többek között a MAFOSZ Aranydiplomás Fotóművésze illetve EFIAP/g arany fokozatát 2014-ben elérte (későbbiekben EFIAP/d2 (gyémánt 2) fokozatot is elérte).
Török György műszaki és ipari fotográfus, szakkönyv író, világítástechnikai szakember aki a fotólabor és kémiai problémák illetve régi, valamint antik fényképezőgépek szakértője is egyben.

Célom, hogy minden megrendelőm a lehető legnagyobb megelégedettséggel távozzon a fotózásról és ehhez törekszem mindig a legmegfelelőbb munkákat átadni a rám jellemző maximalizmus mentén.

Felszerelésem:


Fényképezőgépek:

Fujifilm X-T5
Olympus E-PL7 váz
Canon Eos 5D

Objektívek:
Viltrox 27mm f1.2
Fujinon 18-55mm f2.8-4

Canon 35mm f1.8
Canon 24-105 F4

m.Zuiko 12-40 pro f2.8
m.Zuiko 75-300mm f4-5.6
Sigma 35mm f2.8

Facebook
Facebook
Instagram
error: www.tibografia.hu